Az óralap elkészítése a gyakorlott scrapbookosoknak egy perc nehézséget sem okozhat, hiszen épp azt kell csinálni, mint bármely albumoldal megalkotásánál. De a kezdőknek is kiváló terep a gyakorlásra, hiszen 20*20 centis mérete és a funkció miatti viszonylagos kötöttség, na meg a tökéletesen harmonizáló kiegészítők gyerekjátékká teszik a folyamatot. Tipp: a Black Board karton indák és virágok különlegessége, hogy a megszokott díszítési formákon (tintázás, festés, mintás papírral való lefedés) kívül egyszerűen színes ceruzákkal is kiszínezhetjük őket. Fantasztikus!
Az óra összeszereléséhez azonban a következőkben pár instrukciót olvashattok: Ha elkészültünk az óralappal, ki kell vágnunk a közepén egy apró lyukat, ahol majd átbújtatjuk az óraszerkezetet. Ajánlatos az egyszerűség kedvéért a lyuk fölé kerülő papírt még felragasztás előtt lyukasztani. Az óralap hátuljára ragasszuk fel eltávolítható ragasztóval a lyukasztani való papírt úgy, hogy felénk nézzen az a minta, amit majd az órán is látni szeretnénk. Ezután fordítsuk meg az egészet és egy ceruzával rajzoljuk körbe a kartonon található lyukat. Végül távolítsuk el a papírt a hátlapról és sniccerrel vágjuk ki az előrajzolt kör formácskát. Ha esetleg a nagy alkotásban elfelejtettük volna időben kivágni a lyukat, akkor se essünk kétségbe, finoman (pl.golyós végű domborító eszközzel) keressük meg a lyuk helyét, vagy óvatosan szúrjuk ki hátulról és laza mozdulatokkal vágjuk körbe a helyét. Az sem baj, ha nem tökéletes a kör forma, hiszen a szerkezet úgyis eltakarja majd. Az óraszerkezetet a következő lépések segítségével szerelhetjük össze: |